Arrowprints nem csak egy ötlet vagy elképzelés, a studio bázisa - illaberek - Magyarországon van. Az ország közepén, határolva két nagy folyónk által, van egy térség amit úgy hívnak: Kiskunság. Leletek alapján Ősidők óta lovakat tenyésztettek az itt élők. Az éghajlat és a terület adottságai alkalmassá tették a mezőgazdaságra és nagyobb népcsoport letelepedésére. A táj változatos mozaikos elrendeződésű. Vannak magasabban elhelyezkedő ligetes-erdős területei és alacsonyabban fekvő, mocsaras-tavas. Az első írásos dokumentum a Kiskunságról 1055-ben keletkezett, melyről a Tihanyi apátság alapítólevelében olvashatunk. Az illaberek szó a jól ismert mondóka része, amely utal a térség ősi mivoltára.
illaberek a fokozottan védett Kiskunsági Nemzeti park ősborókásának, és a kolon-tó szomszédságában egy erdei tisztáson található, ahol a lovasok és lovasíjászok zavartalanul gyakorolhatják szenvedélyüket.
Lovasnak lenni illaberekben
A lovasok és lovagolni vágyók legnagyobb segítsége Konkoly-pamuk Anna, aki az Arrowprints egyik alapító csapattagjaként gondoskodik a birtokon élő 7-ló megfelelő fizikai és mentális állapotáról, valamint a hozzá tanulni érkező gyerekek és felnőttek, lovas szemléleti/gyakorlati ismereteiről.
Anna nem csak lovas edző de mint lovaskultúra oktató a lovas életformát minden aspektusából fontosnak tartja, sajátos képzési szempontjainak megfelelően dolgozik a lovakkal és tanítványaival. lovas szemléletében Harmonikusan ötvözi a kompromisszumokat nem ismerő következetes munkát, valamint a lovakkal való barátságos, szeretetteljes kapcsolat kialakítását. " Ez a kapcsolat az alapfeltétele, hogy a ló amivel dolgozunk ne csak testben, de lélekben is velünk legyen " - Lóveled.
Lovasok, érdeklődők jelentkezése
Anna@loveledhorsemanship.com
+36708816833

